Hírek : Mourinho: Egy csatárra van szükségem! |
Mourinho: Egy csatárra van szükségem!
2010.08.04. 16:54
A tavalyi nagyüzemhez képest kisebb volumenű igazolásokat hajtott végre az idén a Real Madrid labdarúgócsapata, amely még legalább egy nagy dobásra készül augusztusban. A vezetőedző, José Mourinho az AS-nek nyilatkozva nem az állandó célpontnak tekintett Maiconról vagy Thiago Silváról beszélt, hanem arról, hogy az együttes csatárhiányban szenved, amelyet mindenképpen orvosolni szeretne az új szezon kezdete előtt.
A támadóposzt azután vált hiánycikké a királyi gárdánál, hogy Raúl González a múlt hét elején bejelentette, távozik a Schalke 04-hez, így jelenleg három, de inkább kettő igazi csatárral tud gazdálkodni a szakember Gonzalo Higuaín, Karim Benzema illetve a több helyen bevethető Cristiano Ronaldo személyében.
„Egy új védő szerződtetése mellett nagy szükségünk van egy ékre is, mivel nyugodtabb lennék, ha eggyel több emberből tudnék válogatni, minthogy a szezon közben szűkölködöm kelljen" – magyarázta Mourinho az AS-nek.
„Jelenleg Gonzalo Higuaín és Karim Benzema az első számú csatárkettősünk, míg Cristiano Ronaldo is bevethető ezen a poszton, de én szeretnék neki nagyobb szabadságot adni a pályán. Ő túl tehetséges ahhoz, hogy mindig elöl legyen."
A portugál szaktekintély konkrét neveket nem említett, ugyanakkor kitért az együttes két másik támadásokat segíteni tudó friss szerzeményére, Pedro Leónra és Ángel Di Maríára.
„Két olyan játékossal van dolgunk, akihez hasonló eddig nem volt a keretben. A Madrid leginkább a pálya közepén keresztül futballozott az előző szezonban valódi szélsők hiányában, de ennek vége. Most már két olyan technikás középpályásunk van, akiben további jelentős potenciál rejlik. Valódi erősítést jelentenek a klubnak" – zárta mondandóját a BL-győztes Intertől a nyár elején érkezett José Mourinho.
A REAL MADRID JELENLEGI 24 FŐS KERETE
kapusok: Iker Casillas, Antonio Adán, Jerzy Dudek
hátvédek: Álvaro Arbeloa, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo, Raúl Albiol, Ezequiel Garay
középpályások: Fernando Gago, Mahamadou Diarra, Kaká, Lassana Diarra, Royston Drenthe, Xabi Alonso, Rafael van der Vaart, Esteban Granero, Sami Khedira, Ángel di María, Pedro León, Sergio Canales
csatárok: Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Gonzalo Higuaín
|