Hírek : Guti utolsó sajtótájékoztatóját adta |
Guti utolsó sajtótájékoztatóját adta
2010.07.25. 13:56
A Real Madrid legendás középpályása, Guti tizenöt idény után búcsút intett a királyiaknak, és a Besiktashoz távozott, ahol ismét együtt dolgozhat Bernd Schusterrel.
Az ikonikus 14-est a jelenlegi sportigazgató, Jorge Valdano kísérte el utolsó sajtótájékoztatójára. Az a Valdano, akinek az edzősége alatt Guti 1995 decemberében bemutatkozott a királyiak felnőttcsapatában, amelyben 541 tétmérkőzésen lépett pályára, és 77 gólt szerzett.
A sajtóeseményen kiállították valamennyi trófeát (egészen pontosan tizenötöt), amelyet a középpályás nyert a blancókkal. Volt köztük Bajnokok Ligája-, bajnoki és hazai kupadiadal – Valdanónak is csak papírból sikerült felsorolnia, mi mindent köszönhet Gutinak a Real Madrid.
A 33 éves játékos könnyeivel küszködve köszönte meg mindazt a klubnak és azok szurkolóinak, amit tőlük kapott a másfél évtized (amatőr korától számítva huszonnégy év) alatt, és hozzátette: mindig jó szívvel emlékszik majd vissza erre az időszakra, még akkor is, ha az utolsó években nem minden úgy alakult, ahogy azt elképzelte.
Guti tehát Isztambulban kezdhet új életet. Mint azt Valdano újságírói kérdésre elárulta, a Real Madrid ingyen engedte el Gutit, hogy ezzel is gesztust gyakoroljanak a legenda felé.
Hétfőn várhatóan Raúltól vesznek hasonló módon búcsút a Bernabéu-stadion sajtótermében. Nehéz napok ezek valamennyi madridistának.
|