Minden,ami a Spanyol bajnokságról szól

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lezárt szavazások
 





 

 
Indulás: 2010-07-21
 
Css

 

 

 

 

 

 
ds
Tartalom
 
Hírek
Hírek : Wenger és Capello is lehetett volna a katalánok edzője

Wenger és Capello is lehetett volna a katalánok edzője

  2010.08.03. 14:17

A Barcelona korábbi elnöke, Joan Gaspart egy spanyol rádiónak adott interjúban elárulta, hogy az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger, valamint a jelenlegi angol szövetségi kapitány, Fabio Capello is szerette volna átvenni a Barcelona irányítását 2001-ben.Gaspart elmondta, hogy 2001-ben Lorenzo Serra Ferrer vezetőedző távozása után Wengerrel és Capellóval is tárgyaltak a tréneri poszt betöltéséről. Beszámolója szerint a francia és az olasz szakember is a Barcelonához kívánt volna igazolni, ám akkori klubjaik, az Arsenal, illetve a Roma nem voltak hajlandóak elengedni őket.


„Ferrer távozása után találkoztam Wengerrel Párizsban, hogy tárgyaljunk. Nagyon szeretett volna a Barca edzője lenni, de az Arsenal elnöke nem hagyta eljönni, s arra kérte, töltse ki szerződése hátralévő részét" – mondta Gaspart.

„Capellóval is folytak a tárgyalások, ő is akart jönni, de a Roma szintén nem engedte" – fejezte be a régi események felidézését a korábbi elnök.

Sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha Wenger vagy Capello veszi át a Barcát 2001-ben. Wenger maradt az Arsenalnál, és további két bajnokságot (ebből egyet veretlenül 2004-ben), három FA-kupát és két Community Shieldet nyert, valamint BL-döntőt játszott 2006-ban. A francia szakember azóta is az észak-londoniakat irányítja, ahol a neve már szinte egybeforrt a klubéval.

Capello 2004-ig maradt a Románál, de a 2001-es bajnoki arany és olasz Szuperkupa után nem tudott más címet elhódítani. 2005-ben a Juventusszal bajnokságot nyert (később ezt elvették bundázás miatt), majd újra a Real Madridnál töltött egy évet, amely alatt 1997 után ismét spanyol bajnoki elsőségre vezette a blancókat. Az olasz jelenleg az angol válogatott szövetségi kapitányaként ténykedik.

A Barcánál 2001 és 2003 közt Carlos Rexach, Louis van Gaal és Radomir Antics is dolgozott vezetőedzőként, de egyiküknek sem sikerült semmit a vitrinbe tennie. 2003 nyarán érkezett Frank Rijkaard, aki 2005-ben bajnok lett az együttessel, és ezzel megtörte a katalánok 1999 óta tartó trófea nélküli éveinek sorozatát.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 






Messi remek játékával és góljával kiérdemelte a forduló legjobbja címet.




















 

 
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Tartalom
 
Tabella
Tartalom
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!